2015. január 6., kedd

4. rész



2014. április 17.



Reggel kilencre értem be a munkahelyemre.
Készültem az egyik ügyfél házához kimenni, amikor Alex üzenete fogadott.
     "Ma ráérsz? Matt házában lesz egy kis összejövetel. Ott lesz Miles is"
Milesról hallottam már, de soha sem találkoztam vele. Annyit tudok, hogy Alexnek és Milesnak volt egy közös bandája, vagy mi. 
     "Persze! Hánykor?"
Közben felültem egy buszra. Nincs kocsim, de néha nagyon jól jönne! Kezdek rosszul lenni a buszoktól.

  -Jó napot, Mrs. Maslow, Arielle Vandenberg vagyok.. - szólalok bele a kamerával ellátott kaputelefonba.
  -Jó napot! Nyitom! - hallok egy kedves hangot.
A kapu zümmögni kezd, én pedig belököm azt.
Míg a ház felé tartok, megpillantom, hogy Alex írt-e vissza.
     "Hát.. valamikor 4 körül, mikor végzel?"
     "Mmm, legjobb esetben 5-kor.."
A telefont vissza teszem a táskámba és belépek a nagy barna ajtón.
  -Örvendek, hogy ma eltudott jönni. A kollégája mondta a telefonba, hogy nem biztos még ma sor kerül a találkozásra - közeledik felém Mrs. Maslow.
  -Végül nem volt más dolgom, így jöttem is - mosolyogva kezet rázunk.
  -Szóval... mutatom is, hogy melyik szobát kellene berendezni - azzal megfordul és elindul az emeletre.
Bazira nagy a ház, ritkán látok ilyet. Minden túl giccses, de ugyanakkor valahogy valami szép is van ebben.
  -A lányom szobája lenne az - tárja ki előttem az üres, halvány cseresznyeszínre festett szobát. Ahogy minden ebben a házban, ez a szoba is nagy.
  -Van valami elképzelése a lányána... - a telefonom sms-t jelző hangja szakít félbe - Elnézést.. - kérem a bocsánatot.
  -Semmi baj! - bemegy a szobába és megáll a közepénél - Annyit mondott a lányom, hogy ezt a színt mindenféleképpen hagyjuk. Nem akar átfestést. Választott ki néhány magazinból bútorokat, azokat megmutatom.
  -Jövök azonnal - dob egy mosolyt, és elsuhan mellettem. Kihasználva az alkalmat, megnézem az sms-t.
     "Ha majd végeztél írj egy üzenetet és érted megyek ;)"
Gyorsan vissza pötyögök egy oké-t, rezgőre állítom a telefont és ismét vissza kerül a táskámba a kütyü.

Maslowék házából csak délután háromkor kerülök ki. Holnap ismét vissza kell jönnöm, hogy a lányával beszéljem meg a szobájának berendezését.
Megint buszra ülök és vissza megyek az irodába.
16:52- kor fejezem be a munkámat, így írok Alexnek, aki annyit válaszol, hogy mindjárt itt is van.
Elköszönök mindenkitől, aki még dolgozik, majd kimegyek az utcára és várok Alexre, aki elég hamar meg is érkezik.
  -Szia, Al! - köszönök vidáman a fekete kocsijába bepattanva. Megpuszilom, amin szerintem meglepődik.
  -Szia - mosolyodik el, miután eltávolodom tőle és bekötöm magamat - Jó a kedved! - beindítja a kocsit.
  -Az! - vágom rá a biztonsági övvel bíbelődve - De ha nem tudom bekapcsolni ezt a sza...
Mire befejezném, Alex segít bekapcsolni az övet. Kinyögök egy köszi-t és elindulunk.
  -Előbb hozzám megyünk, át kellene öltöznöm - tudatom vele.

Azt hiszem Alex kezd türelmetlen lenni, amin csak nevetni tudok. Már negyedszerre próbálok fel ruhákat, és Alex már nagyon unja elmondani a véleményét.
  -Ari, nem lehetne, hogy kisétáljunk az ajtón és szépen elkocsikázzunk Mattékhez? Szeretnék már whisky-t inni - panaszkodik, mint egy kisgyerek.
Egyet sóhajtok, majd amiben éppen vagyok, elindulok az előszobába. Felhúzom a magassarkúmat, fogom a táskámat és a kulcsokat.
  -Akkor menjünk - mosolyodok el.
Alex feltápászkodik a kanapéról és kisétál mellettem. Bezárom az ajtót és el is indultunk.
Öt perc múlva ott voltunk Matték házánál. A feljárón három kocsi parkolt. Mivel mi már nem fértünk el oda, így a járdára álltunk.
Csendben megyünk be a házba. Egy kellemes lakás fogad, látszik, hogy nő is van a háznál. Matt jegyesével, Breanaval még nem találkoztam, mondjuk egyikőjük felségével sem.
Ahogy egyre bennebb megyünk, kacagásokat és beszélgetéseket kezdek hallani, ami a hátsó udvarról jön.
Egy üvegajtó van tárva nyitva. Alex előre megy.
  -Hol voltál Al? - kérdi egy ismeretlen hang.
  -Hoztam valakit - vigyorog.
Egy nagy mosollyal az arcomon lépek Alex mellé, aki a vállamra téve a kezét, magához húz.
  -Bemutatom Arielle Vandenberget... Arielle, ő itt Miles, Kelly, Katie és Breana - mutogat végig az embereken.
  -Örvendek! - motyogom. Zavarban szoktam lenni új emberek társaságában. Csak egy kis idő kell és feloldódom.

Ez pont így is volt, habár, csak egy óra múlva, de a számomra új emberekkel úgy beszélgettem és nevettem, mintha évek óta ismerném őket.
Matt, Nick és Jamie nagyban sütnek a grillnél. Miles, Alex és én a medencénél sütkérezünk a napágyakon és kacagunk. A két férfi közötti napágyon fekszem, és egyfolytában mondják a hülyeségeket, én meg csak röhögök.
  -Jó lenne valamit inni! - szólalok meg a könnyeimet törülgetve a sok nevetéstől.
  -Mit hozzak? - kászálódik fel Alex.
  -Amit te iszol, az jó lesz - mosolygok rá, azzal elindul be a házba.
  -Alex rengeteget mesélt rólad - vigyorog rám Miles.
  -Igen? És miket? - kacagok halkan.
  -Azt, hogy mennyire sajnálja, hogy annyi időn keresztül nem keresett fel.
  -Keresett... kétszer - pöffentek.
  -Van egy meglátásom... - mondja egy kis idő múlva.
  -Mivel kapcsolatban? - nézek Milesra.
  -Nem mivel, hanem kikkel.. veled és Alexszel kapcsolatban - egy fokkal halkabb lett a hangja.
  -És micsoda az? - kérdezem kíváncsian.
  -Szerintem Ale...
  -Parancsoljon! - játssza a pincért Alex egy nagy mosollyal.
  -Whisky, hát hogyne - kacagva veszem ki a kezéből a poharat.
Néhány perc múlva a sütő fiúk kijelentik, hogy mindjárt készen van az étel, így megyek segíteni a csajoknak megteríteni a bentről kihozott asztalt.
  -Valaki hozna tányért a húsnak? - kérdi Matt felénk fordulva.
Breana megragad egyet és oda viszi, majd megcsókolja Mattet. Nagyon aranyosak, mint ahogy Kelly és Nick, meg Katie és Jamie is.
Elvigyorodom, mikor belegondolok, hogy Alexnek, Milesnak és nekem nincs senkije. Mintha mi lennénk az úgymond gyertyatartók, de ami a legjobb, hogy nem éreztetik velünk azt, hogy azok volnánk.
Alex ma sokkal felszabadultabban viselkedik, és ennek örvendek.
  -Hé, jól érzed magad? - hallom a hátam mögül Alexet, aki mellém toppan.
  -Igen! Nagyon! Örvendek, hogy gondoltál rám és szóltál - mosolygok rá.
  -Neked ne szólnék? - nevet halkan és megölel. Nagyon jól esik, és szerintem neki is, mert erősen szorít magához. Mikor szétválunk, mélyen néz a szemembe és mosolyog. Kissé kezdem furán érezni magam, és kérdő fejjel nézek rá, mire elsétál be a házba.
Eszembe jut, hogy Miles akart valamit mondani, amikor még a napozóágyakon voltunk, ezért oda lépek hozzá.
  -Szóval..mi a meglátásod rólam és Alexről? - kérdezem.
  -Hogy? - megfog egy grillezett zöldségdarabkát és befalja.
  -Belekezdtél, de Alex közbeszólt...
Egy pillanatra abba hagyja a rágást és engem néz.
  -Ja igen! - kacag halkan - Szerintem Al...
  -Miles, mozdítsd meg a segged és gyere segíteni! - szól rá Nick.
Ez hihetetlen! Valaki nagyon nem akarja, hogy megtudjam, mit akar Miles elmondani. Mintha egy ócska filmben lennék. Eszméletlen...

Pár perc múlva mindenki asztalhoz ült. Lehuppantam egy székre, és reménykedtem, hogy Alex fog mellém ülni, de Miles és Kelly közé kerültem, mivel Alex valahol a házban volt, így addig leültek mellém. Alex csak kettővel arrébb kapott helyet. Egymás felé küldtük egy-egy szomorkás pillantást, hogy nem jött össze az 'üljünk egymás mellé' dolog. De mintha Miles észrevette volna.
  -Na jó, komolyan, mint két gyerek. Gyere ide Alex - azzal nevetve feláll mellőlem a tányérjával együtt és helyet cserélnek Alexszel. Mindenki vigyorgott, mi meg ketten örvendeztünk.
Ahogy leült mellém, és közben a könyöke hozzá ért az enyémhez, mintha az áram futott volna végig rajtam. De szerintem ezt csak beképzeltem, mert Alex meg se rezzent. Egy finom, ismerős illat csapta meg az orromat, amit mélyen szívtam be, végül neki kezdtem az evésnek.

Éjfélkor lett vége mindennek. Mi lányok elmosogattunk, míg természetesen a srácok a TV előtt lustálkodtak.
  -Öhm... Arielle? - fordul felém egy gyanús vigyorral Breana.
  -Igen?
  -A vacsora óta gondolok valamire... ha jártok Alexszel, előttünk nem kell titkolnotok, a barátaitok vagyunk! - mind rám mosolyognak.
Halkan felnevetek, mire kérdőn néznek.
  -Dehogy vagyunk együtt, Breana, ne viccelj - tovább folytatom az edények eltörülgetését.

Ezzel a téma le is volt zárva, amin meglepődtem. Szóval éjfél körül mind kicsődültünk a ház elé, és elköszöntünk egymástól.
A rengeteg pusziosztogatás után elindultam Alex kocsijához, aminek nekidőltem és úgy vártam rá.
Matt és Miles nagyban sugdolózott Alexnek, míg Nick és Jamie csak vigyorogtak. Miles megveregette a vállát, végül Alex elindult felém.
  -Miles kikkel megy? - kérdezem, miközben kinyitja az autót.
  -Azt mondta, hogy Jamiékkel - válaszol mosolyogva.
  -Vezetek! - mondom, és kiveszem a kulcsot a kezéből.
  -Áhh, rendben, belőled már úgy is kiment az ital - egyezik bele és elindul a kocsi másik feléhez.
Kész megtiszteltetés volt beindítani az autóját. Fogalmam sincs, hogy milyen márkájú, de nagyon jó a hangja.
  -Sokáig élvezkedsz még a motor hangján? - vigyorog büszkén.
  -Haha, eddig még nem volt szerencsém egy ilyen kocsihoz, szóval pofa be! - nevetek és elindulunk.
  -Miért nincs kocsid? - kíváncsiskodik egy kis idő elteltével.
  -Lenne pénzem rá... csak nem látom értelmét, hogy kocsira költsek, ha van busz is... habár kezd elegem lenni lassan a tömegközlekedésből - rápillantok. Eléggé elgondolkodó fejjel nézi az utat. Nincs berúgva, csak van benne egy kicsi, szóval ez nem valami részeg bambulás, hanem más...
  -Hazaviszlek, onnan taxival pedig hazamegyek, rendben? - kérdezem, mikor már a lakása közelében vagyunk.
  -Rendben - hangzik a válasz.

Kiszállunk a kocsiból, majd Alexszel bemegyek a házba és kissé fáradtan dőlök ki a kanapén.
  -Arielle? - szólít a konyhából. Felállok. Alex épp kávét készül főzni.
  -Ugye nem akarsz bekávézni éjjel? - nézek nagyot és kiveszem a kezéből a kávés tasakot.
  -Nem aludnál itt? - kérdi, mintha meg se hallott volna engem.
  -Hjajj, Alex, holnap munkába kell mennem, és...
  -De te vagy a főnök, nem? Mindegy, ha dolgozol, vagy nem - makacskodik a konyhapultnak dőlve és engem figyelve.
  -Igen, de holnap ki kell mennem egy családhoz... és már így is reggel hulla leszek.
  -Kérlek, Ari - közelebb lépik.
Jesszusom. Húzd el a csíkot Arielle, most!
  -Haza kell mennem, Crystal biztos keresett - hadarom el ezt a hülyeséget, azzal ott hagyom. Jól cselekedem? Vajon meg akart csóko... dehogy, miért tenné?



2014. november 1., szombat

3. rész



2014. április 16.


Őszintén szólva, nagyon izgatott vagyok, hogy Alex mit fog szólni a műveimhez. Régebb is dicsérte, de azok nem voltak valami nagy dolgok.
  -Hé! - szólal meg valaki a hátammögül a csípőmre téve kezét.
Kissé összerázkódva fordulok meg.
  -Ó, szia Alex - mosolyogva és egy puszival üdvözlöm barátomat.
  -Itt a kabátod - nyújtja át a műbőrdzsekimet, amit elveszek. Leveszem magamról az ő kabátját és odaadom neki.
  -Mehetünk? - kérdezem egy mosollyal.
  -Naná! - bólint és elindulunk.
A központban lévő könyvtár előtt futottunk össze, mivel Alex arra járt.
Csak néhány percre volt a galléria, így hamar odaértünk.
  -Van egy festmény, amit... - elhallgatok - ... amit nagyon megszeretnék mutatni neked!
  -Akkor? Mire vársz? - kérdi mosolyogva.
Megragadom a karját és behúzom valameddig, majd a hátamögé állva letakarom tenyereimmel a szemeit.
Alex szó nélkül tűri. Közben szóban tudatom vele, hogy merre menjen. Mikor kijelentem, hogy állj, veszek egy nagy levegő és lassan leengedem magam mellé a kezeimet.
Alex mellé lépek és az arcát vizslatom, ami meglepődve néz magával szembe.
  -Ezt... ezt komolyan te rajzoltad? - néz rám kikerekedett szemekkel a róla készült rajzra mutatva.
Mosolyogva bólintok.
  -Olyan, mint az eredeti fotó, de ez még jobb is! - dicséri újból az alkotásomat nézve.
Egy fotósorozat képét szedtem le a netről, ami nagyon megtetszett és lerajzoltam.
  -Sokan kérdezték, hogy miért pont Alex Turnert rajzoltam le, mert csak ez az egy portré van, a többi egyéb... - mondom körbe nézve a galérián.
  -... és mit válaszolsz, mikor ezt kérdezik?
A szemem sarkából látom, hogy engem néz. Nem nézek rá.
  -Azt, hogy közel álltál hozzám... - lehajtom a fejemet és a fekete márvány padlót nézem mereven.
  -Csak álltam? - most egész testével felém fordul.
  -Évekig nem beszéltünk, mindketten változtunk ez idő alatt... És igen, álltál, de remélen ezt jelen időbe is mondhatom hamarosan - felnézek a barna szemeibe, melyek lelkiismeretesen és szomorkásan pislognak rám - Most is fontos vagy számomra, félre ne érts, csak na...
  -Értlek! - egy halvány mosolyra húzódik a szája.
  -Szia Arielle! - köszön a hátammögött Lauren, akit a galéria rendezése érdekében vettünk fel.
  -Szia Lau! - fordulok felé - Bemutatnám Alex Turnert - intek az említettre mosolyogva.
Bemutatkoznak egymásnak.
Néhány szóváltás után Lauren magunkra hagy és Alexet körbe vezetem. Megmutatom neki az összes művemet.
 -Nagyon tehetséges vagy! Rengeteget fejlődtél amióta utoljáta láttam a rajzaidat! - dicsér őszintén.
  -Köszi - válaszolok halkan.
  -Az emberek meg is vehetik ezeket?  
 -Igen... néha vesznek is. Csak tudod új vagyok e téren, még bele kell rázódnom, és biztos jobban fognak elkelni - mondom pozitívan hozzá állva a dologhoz.
  -Arielle! - szólít egy ismerős hang.
  -Szia Tom! - arcon puszilom a hely tulajdonosát, akitől olcsón bérelhetem ezt a galériát.
  -Hogy vagy? - néz végig rajtam mosolyogva.
  -Remekül! Te?
  -Én is, most, hogy látlak - kacsint egy féloldalas mosollyal, mire én szégyenlősen nevetek.
Tomnak bemutatom Alexet, aki eléggé negatívan fogadja Tom kézrántását... mintha nem lenne neki szimpatikus.
  -Arielle, megyünk? - kérdi Alex a kijárathoz indulva.
  -Igen, persze! - kiáltom utána. Elköszönök Tomtól és Laurentől is, majd Alex után sietek.
Csendben sétálunk egymás mellett, mikor már elegem lesz ebből és megszólalok.
  -Hová is megyünk?
  -Nem tudom, te hívtál, hogy mutasd meg a galériádat - motyogja rám se nézve.
Legszívesebben vissza szóltam volna valamit, de nem akartam veszekedni. Alex mintha meg is lepődött volna azon, hogy nem mondtam semmit.
  -Elmegyünk a kedvenc könyvesboltomba - jelentem ki.
Útközben megállunk a Starbucksnál és veszünk egy-egy kávét, amit Alex fizet ki, hiába erősködtem, hogy fizetem a magamét.
Míg oda nem érünk a bolthoz, Alex a koncertjeiről beszél.
  -Jó lenne, ha egyre eljönnél! - pillant rám mosolyogva - Egy itteni koncerttel folytatjuk a májusi turnét.
  -Rendben, ott leszek Crystallal! - bólintok.
Alex kinyitja előttem a bolt ajtaját, én meg egy köszönömmel besurranok.
  -Jó napot! - üdvözöljük mosolyogva az elárusítónőt, mire ő is visszaköszön kedvesen.
Alex az irodalom részleghez megy, míg én a regényekhez. 
Nagyon szeretek olvasni, és a regények a kedvenceim.
Egy kisebb keresgélés után megakad a szemem egy ismerős borítón és címen.
  -Alex... nézd! - közeledek az említett felé mosolyogva a könyvvel a kezemben. Feltartom azt és várom, hogy felismerje.
  -Úristen... Johannes Mario Simmel: Csak egy szó a szerelem - olvassa fel mosolyogva.
  -Emlékszel mennyire oda s vissza voltunk ettől a könyvtől?
  -Még szép! - kiveszi a kezemből a könyvet és folytonos mosolygással lapozza végig, majd az arcához tartja a kinyitott könyvet és beszívja az illatát. Behunyt szemekkel mosolyog.
  -Emlékszem, hogy a tizenhetedik szültésnapomra adtad. Láttam rajtad, hogy megtetszett és másnap elvittelek a könyvesboltba és megvettem neked - emlékszik vissza. Lassan kinyitja a szemét és összecsukja a könyvet.
  -Ott van a polcomon! - jelentem ki büszkén.
  -Nekem is! - vágja rá.
Egy óra után összesen három könyvvel távozunk a boltból. Alex egy értelmező szótárt vett, míg én két regényt.
  -Minek kell neked értelmező szótár? - kérdezem halkan nevetve.
 -Dalszöveg íráshoz - pillant rám mosolyogva majd a kezében lévő tasakra amiben a könyv van.
  -Oh, értem... - hirtelen megszólal a telefonom. Alex kezébe nyomom a könyveket, kihalászom a táskámból és felveszem a mobilomat.
  -Szia Jen, mi újság? - köszönök munkatársamnak.
  -Szia Ari... sajnálom, hogy ilyenkor hívlak, tudom, hogy mára végeztél, de az egyik ügyfél panaszkodik, hogy a konyhájában valamit rosszul rendeztünk el és eléggé ki van bukva - hadarja el.
  -Ne már - sóhajtok, Alex kérdőn néz ám - Nem tud várni holnapig?
  -Mrs. Hellerről van szó - mondja ki a nevet, amitől már minden érthetőbbé válik.
  -Ja, hogy róla... rendben, pár perc és ott vagyok... - bontom a vonalat és beledobom a táskámba a telefont.
  -Van valami baj? - ráncolja homlokát kissé Alex.
  -Olyasmi. Van egy ügyfelem, aki tisztán kijelenti, hogy szereti, ahogy berendezem a lakásokat és ezért rám bízza a sajátját, de ez a mostani hisztije már a harmadik lesz. Valamiért sehogy sem elégedett - mesélem el röviden.
  -Elmenjek veled?
  -Jajj ne, ne - nevetek - A magánéletet nem keverem a munkával. Volt már egy ilyen eset, hogy Crystal eljött velem, és veszekedés lett a vége, hogy hogy mertem bevinni egy idegent xy házába.
  -Értem... - kissé szomorkás a hangja.
  -Sajnálom, hogy ezzel most elrontottam az újra-együtt-mint-régen első napunkat - halkan felnevetek.
  -Semmi baj, megértem, hiszen én is kaphatok bármikor egy hívást, hogy be kell menni a stúdióba vagy akármi...
Egymásra mosolygunk, végül előre lépek és megpuszilom.
  -Majd még beszélünk - motyogom és elindulok.
  -Arielle! - kiált utánam - A könyvek! - tartja fel vigyorogva a barna tasakot.
  -Oh, köszi, lassan már fura, hogy mindent egymásnál hagyunk vagy felcserélünk - kacagva elveszem a tasakot, elköszönünk egymástól és sietve lépkedek az irodához.
Mikor hátranézek néhány méter után, Alex még mindig ott áll a sarkon és engem néz. Rámosolygok, és amint befordulok az utcán, már csak a tégla színű épület falát látom.

2014. augusztus 20., szerda

2. rész



2014. április 15.





Másnap Alex hívására keltem.
  -Szia, Arielle! - szólal bele a telefonba boldogan.
  -Sziaaa, Al - próbálok friss és üde hangot hallatni.
  -Felébresztettelek? Sajnálom...
  -Ahh, pedig azt hittem nem veszed észre! - nevetek felülve az ágyamban.
  -Azért hívtalak, mert gondoltuk a srácokkal, hogy csinálnánk egy kis összejövetelt... neked - érzem a hangján, hogy mosolyog.
  -Mmm, ez kedves tőletek! - fülig érő szájjal válaszolok.
  -Meghívhatod Crystal barátodat is, szívesen megismerném!
  -Rendben, szólok neki. Mikor mehetünk?
  -Este kilenc megfelel?
  -Tökéletes! Uhh, de mennem kell... - figyelmeztetem az éjjeliszekrényemen heverő órára nézve.
  -Akkor este, szia!
  -Szia! - sietve kinyomom és készülődni kezdek, hiszen kevés időm van. Háromnegyed óra múlva a munkahelyemen kell lennem.
Futok a fürdőbe elrendezni magam. A hajamat idő hiány miatt nem tudom rendesen elkészíteni, így csak felkontyolom azt és rohanok felöltözni.
A taxi fogás szerencsére könnyen megy, ez is ritka dolog ám.
A lakberendező szalonban nagy a nyüsgés, egészen délután ötig, amikor végre végzek. Furcsa módon keddenként van óriási forgalom.
  -Crystaaal, helló! - szólalok bele a telefonba, miután végre időt tudok szakítani arra, hogy szóljak neki a ma esti programunkról.
  -Csá, Ari, végeztél mára? - kérdi egy ásítás közben.
  -Igen... de mondom is a lényeget... ma felhívott Alex, hogy rendeznek nekem egy kisebb összejövetelt, és...
  -Ohh, milyen kedves tőlük - tuti biztos, hogy vigyorog.
  -... és meghívott téged is - fejezem be.
Semmi válasz.
  -Crystal? - kérdezem homlokráncolva.
  -I-itt vagyok... de ez most komoly? Mármint... az Arctic Monkeyssal fogok lenni ma este? - hüledezik visszafolytott örömmel.
  -Komoly! - válaszolok kacagva.
  -Hánykor, hol?
  -Kilenckor, gondolom Alexnél... de gyere hozzám nyolc harmincra és onnan elindulhatunk együtt hozzájuk.
  -Remek! Jesszusom! - nevetni kezd - Uh, mennem kell, az egyik ügyfél ideges fejjel közeledik felém.. este találkozunk, pusz-pusz! - azzal kinyomja.
Mielőtt haza indulok, bemegyek egy boltba, hogy bevásároljak, végül kissé fáradtan toppanok be a lakásba.
Hat óra után érek haza, és onnantól egészen Crystal érkezéséig azzal foglalkozom, hogy számomra megfelelő kinézetet hozzak össze.
Csengetnek.
  -Hali... hűha! - néz végig rajtam mosolyogva - Ez az a piros ruha, amit a minap vettünk együtt? - kérdi.
  -Igen! - egyet pördülök.
  -Nagyon jó! - dícsérget.
Crystalon egy krémszínű ruci van enyhén csipkézve. Én is megdícsérem őt, és a konyhába vesszük az irányt, ahol néhány perc beszélgetés után kézbevesszük táskáinkat és indulunk taxit fogni.
Közben megkérem Alexet, hogy küldje el a címét sms-ben, amit majd bediktálok a sofőrnek.
  -Van egy olyan érzésem, hogy nem józanul fogok hazajönni! - jelentem ki halkan, hogy a sofőr ne hallja.
  -Lenne okom az ivásra... két hete megeszi az idegeimet egy leendő feleség a hülye kis ötleteivel, amit szinte percenként változtat az esküvője miatt! - panaszkodik komoly arccal, mire harsány nevetésbe kezdek.
  -Nekem ma volt nehéz napom, szóval én ezért fogok inni! - jelentem ki mosolyogva.
Az autó lelassít. Megérkeztünk. Kifizetem az utat, végül nagy szívdobogások közepette kiszállunk a hátsóülésről.
  -Soha életemben nem hittem volna, hogy ez megtörténhet - mosolyodik el a házat nézve Crystal.
  -Én sem igazán - motyogom lekomolyodva.
  -Hé, Arielle, nyugi... csak a mostra gondolj, és örvendj, hogy ez történik - bíztat a kezét a vállamra téve.
Elmosolyodom.
Elindulunk a bejárat felé, ahol Crystal nyomja meg a csengőt.
  -Úristen! Megnyomtam Alex Turner házának a csengőjét - viccelődik  Crystal, mire nagy nevetésbe kezdünk. Kinyílik az ajtó. Alex bukkan fel fehér ingben és fekete farmerben. Haja hanyagul áll. Édesen mosolyog rám... illetve ránk.
  -Sziasztok! - szólal meg végül. Feltűnően méricskél - Nagyon szép vagy! - böki ki végül mosolyogva.
  -Nagyon köszönöm! - válaszolok kissé talán elpirulva - Bemutatom neked Crystal Reedet...
Alex udvariasan mutatkozik be, végül kezet ráznak.
  -Gyertek be - invitál be minket folytonos mosolygással.
Az előszobában levesszük a kabátainkat és a cipőinket, végül táskástól sétálunk be a nappaliba. Közben én mindent jól megnézek. Nagyon kellemes az összhang. Sok helyen képek vannak kirakva, ami még jobban tetszik a lakásban.
Őszintén szólva egy rendetlen házra számítottam, de emelett egy modern és rendezett hely fogad.
  -Kértek valamit inni? - kérdi Alex.
  -A többiek hol vannak? - úgy csinálok, mintha észre sem vettem volna kérdését.
  -A konyhában csinálnak valamit - neveti el magát ezzel azt sugallva, hogy az a valami nem megy nekik.
  -Hé, srácok! - kiáltok.
Elsőnek Matt jelenik meg fülig érő szájjal.
  -Matthew! - nevetve ölelem meg.
  -Arielly - szólít egykori becenevemen.
  -Arielly? - kérdi fura fejet vágva Chrystal.
  -Matt találta ki még a suliban, és csak ő szólít így - magyarázom barátnőmnek.
Nicken kívül a többiek mind osztálytársaim voltak.
Közben megjelenik Jamie és Nick is, akiket ugyancsak egy-egy nagy öleléssel és mosollyal köszöntök.
Crystalra is sor kerül, így már mindenki ismer mindenkit.
Az este nagyon jól telt, amiből lassan éjjel lett. Rengeteget beszéltünk és még többet nevettünk. Annyira jó volt velük... pont, mint régen.
  -Mer... merre van a mosdó? - szólal meg kissé ittasan Crystal.
  -Megmutatom - ajánlja fel a józan Matt. Nem ivott, mert ő viszi haza Nicket meg Jamiet. Mondjuk ők sem ittak nagyon.
  -Körbevezethetlek? - kérdi tőlem felállva Alex egy pohár borral a kezében.
  -Hát hogyne! - vágom rá, és az elindult Alexet követem.
  -Nem ilyennek képzeltem el a lakásodat - jegyzem meg mögötte battyogva.
  -Változnak az emberek - mondja mosolyogva és hátra pillant rám.
Egy szobába nyit be, ahol felkapcsolja a villanyt.
  -Gyere - hív bennebb. Egy nagy tábla előtt áll meg, amire rengeteg kép van feltűzve - Második sor hatmadik kép.
A megadott irányba nézek.
  -Az a reptéren... - nem fejeztem be a mondatomat csak a képet nézem, amiből nekem is van egy otthon. Az utazásuk napján készült, amit egy nő készített rólunk.
  -Nekem még a kettőnkről készült is megvan - tudatom vele. Mosolyogva gondolok vissza arra, amit Matt mondott a képről.
  -Emlékszel, Matt azt mondta arra a képre, hogy úgy nézünk egymásra, mint két szerelmes - szólal meg halkan nevetve. Mintha kitalálta volna a gondolatomat. Bólintok.
  -Nem úgy terveztem, hogy kilenc évig nem tartjuk a kapcsolatot, tényleg nem... - fordul felém megbánó arcot vágva.
  -Alex, ezt már tisztáztuk...
  -Tudom, hogy nem lehet bepótólni azokat az éveket, de szeretném erősebbé tenni a barátságunkat! - jelenti ki magabiztosan.
  -Rendben - elmosolyodom, hiszen nekem is tetszik az ötlet.
Még néhany percig csámcsogunk a régi képeken, végül vissza sétálunk a többiekhez.
  -Mit csináltatok ennyi ideig? - kérdi nevetve Jamie.
  -Nosztalgiáztunk - Alex magához húz. Még nem ültünk le a többiek mellé.
Lehet, hogy spicces vagyok, de az azért feltűnik, hogy Alex keze a csípőmről egyenest közel a fenekemhez csúszik le. Ami még furább, hogy nem zavart.
  -Mi mennénk haza - szólal  meg Nick.
  -Már is? - kérdi Alex.
  -Aham - bólint Matt.
Összeszedik a holmijaikat, elmotyogjuk, hogy milyen jó volt egymást újra együtt látni meg minden. Aztán a végén Crystal kitalálja, hogy hazavitetné magát a srácokkal, így Alexszel maradunk csak a házban.
  -Már éjjel három óra - mondom a telefonomra nézve.
  -Mit számít? - nevet két poharat megtöltve borral. Az egyiket átnyújtja nekem -Koccintsunk erre a remek napra!
Összeütköznek a poharaink, és behúzzuk annak tartalmát.
  -Lehet, hogy én is kellett volna mennem a többiekkel, kezdek fáradt lenni... holnap dolgozni kell! - felállok a táskámmal együtt - Már látom előre, hogy holnap egy két lábon járó hulla leszek! - mondom. Mindketten nevetünk.
  -Hívjak taxit? - kérdi a telefonját elvéve az asztalról.
  -Légyszíves - elvigyorodom.
Kimegyek az előszobába, ahol felhúzom a magassarkúimat és magamra veszem a fekete bőrdzsekimet.
  -Kimegyünk a lépcsőre, amíg megérkezik a taxid? - jön mögém a telefonját eltéve. Bólintok.
Kinyitja az ajtót, én meg kilépek rajta és leülök a lépcsőre. Alex szorosan mellettem köt ki.
  -Kérsz? - tartja felém cigis dobozát egy félmosollyal.
  -Kérek egyet! - azzal kihúzok egy szálat. Míg Alex meggyújtja a cigit, egymás szemét nézzük. Végül én fordulok el.
  -Játszol valamilyen hangszeren? - kérdi kíváncsian.
  -Van egy gitárom, de csak néha veszem kézbe... tudok pár akkordot, azzal annyi - tudatom vele két slukk között.
 -S még mindig olyan türelmetlenül viselkedsz a gitár közelében, mint akkoriban, amikor tanítottalak gitározni? - nevetve néz rám.
  -Nem! - vágom rá, habár lehet, hogy nem igaz - Változtam e téren - ez már magabiztosabb volt.
  -Szerintem meg nem - kiölti rám a nyelvét.
  -De!
  -Derítsük ki ezt egy versennyel, vagy mivel... valamikor tartok neked másfél óra gitárórát... ha nem bírod ki türelmesen, akkor készítened kell nekem egy vacsorát nálad! - mondja önelégülten.
  -Hm... rendben - összeszűkült szemekkel nézem.
  -Írd le ezt a telefonodba, hogy nehogy véletlenül elfelejtsük holnapra!
Teljesítem kérését.
  -Ha pedig kibírom türelmesen azt a másfél órát, akkor modellt állsz nekem!
  -Le akarsz rajzolni már megint? - forgatja szemeit. Nem szereti.
  -Utoljára a gimiben álltál modellt, és azt is csak úgy, hogy egy hétig én csináltam a háziaidat - emlékeztetem kacagva. Elmosolyodik.
  -De most minek?
  - Mert van egy galériám! Komolyan foglalkozom a festéssel meg a rajzolással - tudatom vele. Nagyot néz.
Az utcán felbukkan egy autó és megáll a ház előtt.
  -A taxid... - motyogja halkan úgy, mintha legszívesebben elküldené az illetőt.
Felállunk.
  -Örvendek, hogy összehoztad ezt az éjszakát! - mondom őszintén vele szemben.
 -Én meg örvendek, hogy itt voltál - mosolyogva a fülem mögé simítja hajamat, majd igen közel az ajkaimhoz ad két puszit az arcomra és megölel.
Elindulok az autó felé. Kinyitom a kocsi ajtaját és vissza szólok Alexhez.
  -Holnap készülj fel, mert elviszlek a galériámba! - jelentem ki mosolyogva.
  -Alig várom - nevetve integet.
A taxiban majd' elalszom, de szerencsére kibírom hazáig.
Lassan de biztosan lépdelek fel a lépcsőkön.
Amikor belenyúlok a kabátom zsebébe, egy gyújtót tapogatok ki. A másik zsebében egy papír van, meg egy fogpiszkáló.
Szerencse, hogy a kulcsaimat a táskámban tartom.
A lakásba érve levetkőzöm és átöltözöm, végül írok egy üzenetet Alexnek, hogy a kabátjában jöttem el, mire kacagós smiley-t küld, meg még jó éjszakát kíván.

2014. augusztus 14., csütörtök

1. rész


2014. április 14.




A hétfőt senki sem szereti! Ahogy én sem! De szerencsére lejárt a munkaidőm mára.
Mosolyogva lépek ki az épületből és boldogan fogadom, hogy az idő csodás, habár néhol fekete felhők éktelenkednek. Sebaj.
Útközben beugrom a Starbucksba egy fincsi kávéért. Kissé szomorúan veszem tudomásul, hogy sokan vannak, de most  egy kis koffein miatt képes vagyok beállni a sorba.
Mire megkapom a kávét, odakint elkezd esni. Annyira nem zavar, mint egyeseket, akik szitkozódva sietnek a járdán valami menedék alá. Mindig is szerettem az esőt. Most is csak nyugodtan sétálok, miközben nagy cseppekben és sűrűn esik.
Ha valaki felülnézetből nézne, akkor egy csigához lennék hasonlítható a gyíkok között. Körülöttem mindenki siet, egyedül én vagyok az, aki nyugisan sétál... illetve, valaki épp olyan tempóban készül átjönni a másik oldalra, mint én. Hurrá, még egy csiga a gyíkok között.
Egy férfi az. Fekete farmerben és zsebre dugott kezekkel. Csak egy fehér póló van rajta, ő sem zavartatja nagyon magát az időjárás miatt. Azonban a napszemüveget nem értem, hogy miért hordja... na meg ott van a cigi a szájában, ami már csurom víz lehet. Valamivel hosszabb haja a homlokára tapadt. Akaratom ellenére is beleharapok alsó ajkamba, majd nagyot szürcsölök a kávémból. Jól néz ki, ez az igazság.
Egyre közeledik, már átsétált az úton. Felém tart. Egy szemeteskukánál áll meg, ahol kidobja vizes cigijét. Jobb kezét mielőtt vissza tenné a zsebébe, hátra simítja rakoncátlan haját...jesszusom. Valahonnan ismerős.
A telefonom csengetése szakítja félbe ámuldozásomat. Egy ideig a táskámmal bajlódom, hogy még is ki vegyem-e a telefont. Lehet, hogy fontos ügy miatt hívnak, de ha ki veszem azt, akkor elázik.
Hirtelen csak azon veszem észre magam, hogy neki ütközöm valakinek és a kávé rajtam köt ki. A lila pólómon és a fehér(!) nadrágomon.
  -Uhh, nagyon sajnálom! - szólal meg az idegen eléggé ismerős hangon.
  -Nem lehetett volna odafigyelni? - szólok oda az illetőhöz, akire rá sem nézek, mivel a kávés pohárral vagyok elfoglalva, na meg a pólómmal.
  -Én is kaptam belőle - nevet harsányan a fehér pólóját fogva. Elmosolyodom - Arielle Vandenberg? - kérdi teljesen ledöbbenve, majd leveszi a szemüvegét.
  -A... Alex? Úristen! - bököm ki hirtelen megölelve őt ügyet sem vetve arra, hogy kávés a pólóm.
Erősen szorít magához.
  -El se hiszem - mosolyog állandóan.
Én azt nem hiszem el, hogy beindultam a gyerekkori egyik legjobb barátomra. Felnevetek.
  -Én se nagyon! Sietsz valahova? - kérdezem.
  -Nem, csak hazafelé megyek - tudatja velem.
  -Ahogy én is, de itt lakom egy utcával arrébb, nem jössz fel hozzám?
  -De, szívesen! - vágja rá boldogan.
Valamiért mind azt érzem, hogy van valamiféle feszültség közöttünk... gondolom a kilenc év nem találkozás az oka.
Néhány perc sétálás és beszélgetés után megérkezünk a három emeletes tömbház elé, ahol Alex udvariasan nyitja ki előttem a bejárati ajtót. Megköszönöm és elindulok fel a lépcsőn.
  -Hányadikon laksz? - kérdezi a hátammögül.
  -Legfölül - pillantok hátra a vállam fölött.
Néma csendben battyogunk fel addig, amíg meg nem érkezünk a lakásom ajtajához.
  -Kíváncsi vagyok, hogy milyen környezetben élsz - vigyorog lazán a falnak támaszkodva. Rámosolyodok és kinyitom az ajtót, melyet kitárok és várom, hogy Alex menjen be elsőnek.
Tekintete mindenhol megpihen, én meg érdeklődve nézem arcát, hogy mit mutat az.
  -Valahogy... ilyesmire számítottam - fordul felém nevetve.
  -Húzd le a cipődet, kérlek... és ha akarod kerítek neked száraz ruhát, hogy átöltözhess - mondom a magassarkúmmal bajlodva.
  -Rendben... de ugye semmilyen csajos cuccot nem akarsz rámeröltetni? - néz rám lefagyva.
  -Dehogy, csak találok valami bővebb ruhákat, amik nem rózsaszínek - kacagva megyek be a fürdőszobába, hogy törölközőt kerítsek kettőnknek. Az egyiket átnyújtom neki, míg a másikkal bentmaradok a fürdőben, hogy levegyem a vizes ruháimat.
Alex beszól az ajtón keresztül, hogy körülnéz a lakásban, addig én letusolok, és tíz perc múlva már fürdőköpenyben jelenek meg a szobámban nézelődő Alex mögött.
  -Minden olyan új, valamikor most költöztél... - kérdő tekintettel fordul felém, de amint meglát, hirtelen elakad, majd folytatja - ... ide?
 -Majdnem egy éve,  a nagybátyámmal és a barátnőmmel, Crystallal - közben a ruhásszekrényem felé lépegetek és valami Alexnek való ruhát kezdek keresni.
  -Már csak azon is meglepődtem, hogy itt futottunk össze Los Angelesben - hallom, hogy közeledni kezd felém.
  -Öt éve hagytuk el Sheffieldet Crystallal. Mielőtt ide költöztünk volna, New Yorkban éltünk - tudatom vele.
  -Az igen... - megáll mellettem - De várj csak... ez a Crystal barátnőd neked nem volt meg akkoriban, ugye? - gondolkodik el összeráncolt homlokkal.
  -Nem... az egyetemen ismerkedtünk meg - mondom a kezébe nyomva egy bő kék pólót.
Némi keresgélés után sikerül egy viszonylag jó tréning nadrágot is találni neki, így megy is a fürdőbe átöltözni.
Míg a fürdőben van, addig én átöltözöm a szobámban, majd lekomolyodva ülök le az ágyamra, és azon gondolkodom, hogy felhozzam-e a múltat, hogy miért nem keresett egyáltalán. Nagyon is bánt a dolog, és szerintem tisztáznunk kellene mindent.
  -Kicsit fura vizes boxerrel, de kibírom - sétál be a fején a törölközővel.
Felnézek Alexre és ki is tör belőlem a nevetés, hiszen a szürke tréningnadrágon már át is ütött a kissé  nedves boxere.
  -Gyere ki a konyhába - hívom, miután felállok és kisétálok a szobából - Sör, tea, kávé? - kérdezem, miközben Alex az asztalhoz ül.
  -A sör az örök kedvenc ezek közül, de most inkább maradnék egy kávénál - mondja mosolyogva. Hirtelen valamiért feláll a helyéről, majd egy doboz cigivel tér vissza. A fejéről levette a törölközőt.
  -Ugye nem gond, ha rágyújtok? - kérdi vissza ülve a székre.
Fejemmel nemet intek. Egyre jobban érzem a feszültséget köztünk. A kávét felteszem a tűzre, majd gyorsan beteszek a mosógépbe egy adag fehér ruhát, hogy tudjam kimosni Alex pólóját.
Megvárom, míg a kávé készen lesz, kitöltöm, teszek cukrot meg kanalat az asztalra, és leülök.
  -Kérsz? - nyújtja felém a cigis dobozt mosolyogva.
  -Nem nagyon szoktam, de most igen - komoy arccal kihúzok egy szálat és elveszem Alextől a gyújtót. Miután meggyújtom a cigit, vissza csúsztatom a gyújtót neki és az asztalra helyezek egy hamutálcát.
Mindketten megcukrozzuk a kávénkat. Itt az idő. Szívok egyet a cigiből, és neki kezdek.
  -Miért nem kerestél egyszersem kilenc éven keresztül?
  -Kerestelek Arielle... tény és való, hogy nem egyből akkor, amikor megérkeztünk ide a bandával, hanem csak rá két évre - mondja.
  -Két évre rá? - pöffentek egyet, majd belekortyolok a kávémba.
  -Igen... 2007-ben... anyud akkor nem szólt ezek szerint... - sóhajtva gyújt meg egy újabb cigit.
  -Mi? - értetlenül ütögetem le a cigit a hamutartóba.
  -Valahogy nagy nehezen rászadtem magamat arra, hogy felhívjalak, de a mobilszámod helyett az otthonit hívtam, mert hát azt gondoltam, hogy otthon vagy... csak az volt a bökkenő, hogy rosszul gondoltam, mert anyud vette fel a telefont és jól leszólt, amiért nem tartottam be a szavamat. Még mondott dolgokat, nem csak ennyit - elmosolyodunk - De nem akarta elmondani, hogy mi van veled... úgy köszöntem el tőle, hogy szóljon neked, hívj majd fel engem... tehát felidegesedett rám és nem adta át - vonja le a következtetést.
  -Aztán ezekután megint elillant a merszem felhívni téged. Csak egy újabbi két év után sikerült a mobilodon keresselek, de csak egy női robothanggal beszélgettem el, aki azt állította, hogy a szám nem létezik - meséli.
Nevetni kezdek, mire Alex kérdőn néz rám, hogy minden rendben van velem?
  -2007-ben egyetemen voltam. 2009-ben pedig azért mondta azt a női robot hang amit, mert telefonszámot cseréltem, ugyanis akkor már New Yorkban voltunk - tudatom vele kuncogva.
  -Akkor jól kifogtam - csóválja meg fejét.
  -Nem baj... örvendek, hogy összefutottunk. Én már megbékéltem mindennel - mondom mosolyogva.
  -Jó ezt hallani - hirtelen leteszi a cigit a hamutálcába és feláll, mjad megáll mellettem - Na gyere ide - tárja ki karjait vigyorogva.
Leteszem én is a cigimet és megölelem. Így már sokkal jobb, eltűnt a feszültség.
Ezek után bementünk a nappaliba és elhelyezkedtünk a kanapén. Mindkettőnk mondókája beindult. Régi dolgokat beszéltünk meg, meséltünk egymásnak magunkról és jókat nevettünk. Eszméletlen jó volt, akár csak régen!
Közben a cuccai a szárítóban megszáradtak, így amielőtt indult volna haza, át tudott öltözni.
Telefonszámot cseréltünk, és megbeszéltük, hogy jó lenne valamikor találkozni.
Egy-egy puszival köszöntünk el egymástól a bejárati ajtónál. Mosolyogva néztem utána míg elmegy.